Történet

A szőregi rózsa csodája


A szőregi rózsacsoda történetének kezdetéhez egészen 1857-ig kell visszautazni az időben. A folyók szabályozásával ugyanis a Maros folyását is megváltoztatták, így az egykori Tisza – Maros torkolatában tápanyagban gazdag talaj alakult ki. Ez az adottság néhány évtizeden belül meghatározta a terület-, és az ott élők sorsát.

 

Szőregen 1894-ben telepítettek először eladási céllal rózsatövet. 1927-ben pedig már fénykorát élte a szőregi rózsakultúra. Vakmerő növénygyűjtők olyan életerős génekkel rendelkező rózsákat hoztak a távol keletről, amelyek évente többször virágoztak. Ezeket keresztezték itteni rokonaikkal, így új fajták születtek, amelyek Európát is meghódították, sőt a fajtaversenyeken is kiállták a próbát.
A szőregi öntéstalajon a magas napsütéses órák számának köszönhetően folyamatosan nőtt a rózsaföldek területe, egyre több családnak adva nemcsak megélhetést, hanem életformát is, amely apáról fiúra öröklődik. A helybeliek szerint a szőregieknek a vérében van a rózsatermesztés, nem pusztán megélhetés, hanem valódi szenvedély.
Nem mindennapi különlegesség történt itt. 1999-ben úgy döntöttek, ezt mindenkinek látnia kell, így született akkor még csak egy nap, amelyen minden a virágok királynője, vagyis a rózsa körül forog. A művelődési ház pályázott a Nemzeti Kulturális Alaphoz – 500 ezer forintot nyert, így az első rózsaünnepet szeptember első hetében rendezhették meg. A siker nem maradt el, és a lelkesedés sem hagyott alább. Így ma már hagyomány, hogy június végén rózsasziromba borul Szőreg. Azóta sem feledkeztünk meg azokról a gyökerekről, amelyek kimondottan a rózsáról szólnak, autentikusságát, eredetét és a népi jellegét is igyekszünk kihangsúlyozni. De a rózsaünnep nem csak rózsaszirmok között eltöltött fieszta. A termelők hamar rájöttek, hogy a rendezvény komoly marketing lehetőségeket is magában hordoz.
A szőregiek valóban büszkék kincsükre. Az elmúlt 16 év rózsaünnepein százezreket kápráztattak már el virágkölteményeikkel. Ilyenkor valóban rózsába borul egész Szőreg. Szombaton órákon át vonulnak a feldíszített kocsik a település utcáin, több ezer rózsaszálat osztogatva szét az ámuló tömegnek.